Tipródom, tipródtam...
de úgy döntöttem ha már létezik ez a műfaj, akkor én sem a papír és toll verziót alkalmazom, hanem blogban írom ki magamból, ami felgyülemlik, összetorlódik, gáttá szilárdul stb. - ahelyett, hogy áramolna...
Miért most? Mert mostanra betegített meg. Eddig -38 évig - elég jól elboldogultam. Voltak megoldandó helyzetek, de mindig megoldottam. Most a blogot választom megoldásként. Remélem beválik:-)))
12 éve - 19 hónap megszakítással - dolgozom mpt-ben (magánnyugíjénztárban), élvezem. ÉLVEZTEM
Október 13.-a óta - bár nem ért váratlanul - úgy érzem magam, mint ha egy labda lennék. Nincs beleszólásom, abba hogy merre menjek, milyen sebességgel, és az is előfordul, hogy belémrúgnak...
Na jó ez dramaturgialiag azért erős... 8Aki ismer az tudja hogy én labdaként is tuti valami önállóéletet élő, és irányítást kézbe vevő lennék.) De ha erős a kép, ha nem a lényeg, hogy valami olyasmi történt amit még nem életem át.
Két hét után jutottam el oda, hogy írnom kell. Munkámból adódóan én sokat kommunikálok, de most az a polici, hogy nem pénztáranként, hanem szektorszinten kommunikálunk. Ezt szakmailag el tudom fogadni, de közben elindult egy jó kis fojtásérzés a torkomban és remek légcsőgyuladássá nőtte ki magát. Nem is javult... Nem kell hozzá nagy spiritualitás - de azért utánanéztem: a légcsőgyuszi lelki háterre az elfojtás, a ki nem mondás. A ki nem írás nincs közte, de remélem ez nagyjából ugyanaz:-)))
Bent elhangzik sokszor- ne vegyük a szívünkre - hát én légcsőre vettem.
